2. fejezet

 Sziasztok, drága olvasóim!

 Meg is érkezett a 2. fejezet, ami igen csak hosszúra sikeredett úgyhogy lesz mit olvasnotok! Remélhetőleg a 3. fejezet is legalább ilyen hosszú lesz! Jó olvasgatást nektek! A következő rész majd csak kedden fog megjelenni!

Puszi,

Alice.

 

  Álmodni nem olyan könnyű, mint hinnénk. Éppen ellenkezőleg. Veszélyes is lehet. Amikor álmodunk, hatalmas energiákat indítunk útnak, és tovább nem rejtegethetjük magunk elől az életünk valódi értelmét.

Paulo Coelho

 A bárban nagyon gyorsan elmegy a nap legtöbb része. A vendégek általában leisszák magukat, táncolnak, énekelnek és örömükben bármit megtennének - ha kéne, akár le is itatnák az embert. Munkatársaim egy része elfogadja ugyan a meghívásokat, de én tartom magam a szigorú szabályaimhoz: munka közben nincs pia. Meglehet, nem kéne annyira komolyan venni ezen a helyen, de ez nem csak a munkahely miatt van. Egyesek alkoholba fojtják a bánatukat, én inkább az a kisírom magamból típus vagyok.

  -  Na, csak egy pohárkával... édes! - az egyik vendég, aki meghívott egy italra, már azt sem tudta, milyen nap van ma. Ezt nem igen tudom tolerálni, habár ez csak az én véleményem.

  -  Nem kérek, köszönöm! - utasítottam vissza udvariasan és a fejemet ráztam. Már éppen egy újabb vendéget szolgáltam volna ki sörrel, mikor a bejárati ajtó kinyílt és Jake lépett be rajta. 

 Sötét, hosszú már-már fekete színű haja a szemébe hullott, amely oly sötéten verte vissza a fényt, hogy már a gyomrom is beleremegett. Nem azt mondom, hogy elsőre beleszerettem, mert nem olyan típusú vagyok, csak észrevettem, milyen jól is néz ki. Mozgása egy vadászéra hasonlított leginkább, aki éppen áldozatát próbálja becserkészni. Lassan mozgott, megfontoltan és egyenesen rám nézett azzal a csibészes félmosollyal az arcán, amivel már reggel is elkápráztatott. Vakítóan fehér fogai kicsit kilátszódtak. 

 Miután a sört kiosztottam s véget ért a műszakom, átadtam az utánam következőnek a helyem. Éppen indultam volna ki a személyzeti folyosón, mire Jake a nevemen szólított. 

  -  Szia, Kay! Végeztél? - kérdezte. 

  -  Igen, éppen a cuccaimért indultam - hangomat alig lehetett meghallani. Még saját magam sem igen értettem, mit motyogtam. 

  -  Remek! - furcsán néztem rá, mint akit éppen az előbb ébresztettek volna fel. Rám villantott egy ezer wattos mosolyt, amitől már azt hittem, menten elájulok. Megráztam a fejem, hogy a felesleges gondolatok kimenjenek belőle és a szemébe néztem talán most először és most a legmélyebben.
 Egy újabb vendég érkezett mégpedig nem is akárki. Az exem volt az egyik újabb barátnőjével. Nem foglalkoztam vele egészen addig, amíg a közelbe nem ért és gúnyosan végignézett rajtam. Látszott rajta, hogy a hírnév élteti.
  -  Nocsak, ki van itt! - mondta.
  -  Hello, Jackson! Viszlát Jackson! - mondtam és vetettem egy utolsó pillantást Jake-re, aki értetlen arckifejezést öltött.
  -  Már mész is? Azt hittem, dumcsizhatunk kicsit! - Jackson hangja megijesztett s arra az éjszakára emlékeztetett, mikor akaratomon kívül próbált meg közeledni felém. Nem törődve gúnyos megjegyzéseivel kimentem a szolgálati ajtón és összeszedtem a holmijaimat. Viszonylag gyorsan végeztem, de amint kiértem a parkolóba Jackson újra megtalált s ezúttal egyedül volt. - Milyen csinos vagy! - mondta.
  -  Tűnj el Jackson! - mondtam s megpróbáltam elslisszolni mellette sikertelenül ugyanis megfogta a karom és erősen szorította. A szemébe néztem, álltam a sarat egészen addig a pillanatig, míg el nem kezdett velem tolatni.
  -  Én szeretlek Kay! Kellesz nekem! - éreztem az alkohol jellegzetes bűzét leheletén.
  -  Nem, neked nem én kellek hanem a hírnév! - megráztam a fejem és próbáltam ellökni magamtól a volt barátomat. Kezem nem tudtam kihúzni szorításából és kezdtem azt hinni, hogy ez még csak a kezdet. - Engedj el! - orrlyukaim kitágultak és a vér csak úgy száguldott az ereimben. Az adrenalin újra elöntött, de nem hagytam, hogy elborítsa az agyam. Ekkor Jackson egyre közelebb hajolt és megpróbált megcsókolni. Amennyire csak tudtam hátradőltem és épp időben ért valaki hozzánk, hogy leszedhesse az alkoholtól bűzlő exemet rólam. A levegőt csak úgy kapkodtam mikor Jake arca jelent meg előttem hátralökve Jackson-t.
  -  Jól vagy? - kérdezte nagyra nyílt szemekkel az arcomat fürkészve.
  -  Már igen! Köszönöm... - hangom elcsuklott és megijedtem mikor Jake hirtelen hátrahőkölt.
 Néhány másodperc erejéig próbáltam lenyugodni, de nem tudtam. Két srác verekedett előttem és meglepő módon most nem Jackson volt az, aki erőfölényben legyőzi ellenfelét. Jake kitett magáért és pár pillanattal később az exem a földhöz volt szorítva. Nem értettem ugyan, de miután Jake súgott neki valamit, a srác úgy menekült el tőlünk, mintha egy horror filmben lett volna az egyik túlélő.
  -  Tényleg nem esett bajod? - kérdezte. Ekkor vettem észre egy vékonyka vörös csíkot a szája sarkánál. Hamar rá kellett döbbennem, hogy az ott bizony vér.
  -  Igen - a táskám magamhoz szorítottam és egy nagy levegőt vettem, amit lassan ki is fújtam. - Köszönök mindent! - hálálkodtam és kihúztam magam. Lassan odaléptem Jake elé és jobb kezemet felemeltem, hogy letöröljem a vérét. - Megsérültél... - állapítottam meg ezúttal hangosan is. Miután eltüntettem a kis csíkot, a nadrágomba töröltem.
  -  Ez semmiség. Volt már ennél rosszabb is! - mondta és még csak bele sem mertem gondolni, hogy mi lehetett ennél rosszabb. - Gyere velem, hazaviszlek! - kezem után nyúlt és hagytam, hogy megfogja.
 Valami furcsa okból kifolyólag engedelmeskedtem neki és még csak nem is ellenkeztem. Megnyugtatott a jelenléte bár nem tudom, mi miatt, de úgy éreztem biztonságban vagyok mellette. A motorja nem messze parkolt, sisakja a kormányra volt akasztva. Átnyújtotta nekem, belebújtatott és becsatolta a kis kapcsolt. Nagy volt ugyan a fejemre, egy kicsit, ha nem figyeltem még el is fordult.
  -  Pattanj fel! - leült a helyére és a kezét nyújtva felsegített fekete Hondája utasülésére. Egyik kezem a hasára húzta s a másikkal is követtem példáját. Amíg beindította a motort elgondolkodtam, nem-e láttam-e már valamikor az új szomszédomat. Annyira ismerős volt az arca, de nem tudtam rájönni semmi pénzért sem, hol láttam már őt ezelőtt.
 A szél megnyugtatóan hatott rám. Kizártam az előbb történteket és próbáltam arra koncentrálni, hogy le ne essek a motorról a következő kanyarban, ami miatt néha erősebben karoltam át Jake-et. Ahogy észrevettem, azért odafigyelt, hogy olyan tempóban menjen, amilyentől még nem ijedek meg. Egy napra  bőven elég volt ez az izgalom is, amit az exem művelt. Hamarosan már haza is értünk és a kocsifelhajtón vártam, hogy lekerüljön a fejemről a sisak.
  -  Ezzel is megvolnánk! - elmosolyodott a megmentőm. Én viszonoztam a mosolyát s úgy éreztem, valamit nekem is kéne mondanom.
  -  Nem jössz át majd később? Főzök egy kis vacsorát amolyan köszönetképpen! - Egy kicsit furán hangzott tőlem és gondolatban le is hordtam magam amiért ennyire amatőrként tüntettem fel magam.
  -  Nem akarok zavarni. Biztos van valaki, akinek főzhetnél... - kérdő pillantást vetettem rá, de inkább elhessegettem a rossz emlékeket hiszen ő nem tudhatja mi történt velem.
  -  Nem zavarsz, csak én lakok a házban - hadartam. - Legalább nem kell a főzéssel is foglalkoznod - nagyon gyenge érv volt, később már én is rájöttem.
  -  Hát ha így gondolod, akkor... legyen! - egyezett bele. - Nyolc körül jó lesz neked? - bólintottam.
  -  Az tökéletes - mondtam és elmosolyodtam. - Akkor nyolckor nálam! - ismételtem meg és tettem pár lépést hátra, szerencsémre pont nem vettem észre, hogy közel van a padka, ami miatt megbotlottam és majdnem hátraestem.
 A szívem kihagyott egy ütemet mikor éreztem, hogy egyre jobban közeledek a földhöz. Már majdnem leértem, mikor erős kezek megállítottak és megakadályozták, hogy bármi bajom essen. Becsukott szemeimet lassan kinyitottam és Jake sötét szemeivel szemben találtam magam. Kezem esetlenül lógott magam mellett és egy jó darabig nem is szóltunk egymáshoz. A pillanat egy örökkévalóságnak tűnt, amit Jake tört meg.
  -  Óvatosan, még a végén a kórházban kötsz ki! - hangjában a komolyság egy kis huncutsággal keveredett. Felsegített, de kezeivel még mindig átölelt és a szemembe nézett.
  -  Ezer hála ezért is. Legközelebb majd figyelek - elmosolyodtam és csak ekkor vettem észre, hogy valaki pár méterre tőlünk megköszörülte torkát. Gyorsan szétrebbentünk és a perc töredék részéig azon gondolkodtam, hogy engedhettem meg ezt az egészet. Reggel óta ismerem csak Jake-et, de már most közelebb férkőzött hozzám, mint a legtöbb srác, akivel életemben találkoztam. - Akkor majd este ugorj be!
  -  Úgy lesz! - biztosított majd lassan megfordult és elindult a lakása bejárata felé. Én ugyanígy tettem s morgolódtam magamban.
 Leah a verandán várt rám s gonoszkás mosoly játszott az arcán, amolyan "tudom-én-mi-folyik-itt" típusú, amit akkor szokott alkalmazni, mikor hasonló pillanatban lát engem egy igencsak jóképű srác közelében, aki ráadásul még közeledni is próbál hozzám.
  -  Nocsak-nocsak. Egy új hódoló? - barátnőm felvonta egyik szemöldökét.
  -  Ne szólj semmit vagy esküszöm beköplek Tomnál, hogy már megint flörtölgetsz valakivel! - szigorúan néztem rá, de mind a ketten tudtuk, hogy ez nem sokáig fog tartani. - Na és mi járatban errefelé? - kérdeztem s meglepődtem azon, hogy itt találom.
  -  Kéne egy kölcsön ruha estére. Az enyémek nem olyan jók, mint a tiéd és reménykedtem benne, hogy tudsz segíteni! - sejthettem volna.
  -  Gyere be! - kinyitottam az ajtót és beengedtem rajta barátnőmet, aki már automatikusan a szobám felé vette az irányt.
  -  Na és ki volt ez a helyes srác a szomszédból? - kíváncsisága megint felülkerekedett barátnőmön és ha ez van, akkor nem bízhatok abban, hogy tíz percből megúszom az egészet.
  -  Az új szomszéd. Megvette azt a rozoga házat - bementem utána a szobámba és leültem az ágyra. Ha valami kell Leah-nak, akkor majd egyedül megkeresi, mindig így ment ez nálunk.
  -  Igen jó fogás, K.! Én drukkolok! - kuncogott közben majd válla fölött hátranézett és rám kacsintott. - Mióta ismered? - jött a következő kérdés.
  -  Reggel óta - felesleges lett volna hazudnom, mert barátnőm azonnal kiszagolta volna, ha nem az igazat mondom. Valami hatodik érzék segítségével könnyen rájön az igazságra.
  -  Ahhoz képest eléggé közel kerültetek egymáshoz - ennél jobban nem is találhatta volna fején a szöget.
  -  Nekem mondod? - kérdeztem.
  -  Este Tommal elmegyünk a szüleihez. Éppen egy koktélpartit rendeznek, nem akarsz te is jönni?
  -  Köszi, de már van programom - imádkoztam, hogy barátnőm figyelmét ne keltse fel eléggé ez a kijelentés, de sajnos megint ráharapott a lényegre.
  -  Csak nem a szexi szomszédsráccal randizol? - Döbbenetemben már nem tudtam hova nézni. Tátogtam egy darabig még, amitől úgy éreztem magam, mint egy hal. - Mert akkor már ideje volt. Megérdemelsz egy kis boldogságot, Kayden! Sok minden történt veled, ez talán... - nem fejezte be a mondandóját hanem leült mellém az ágyra. - Ugye tudod, hogy rám számíthatsz?
  -  Igen, és tényleg köszönök mindent neked! Ha te nem lennél, akkor én még mindig egy nutellát majszoló senki lennék, aki épp az életét rontja el a kedvenc sorozataival - ez volt az igazság. Ha akkor Leah nem támogatott volna, mikor a legnagyobb szükségem volt rá, akkor valószínűleg egy pszichiátrián kezelnének és gyógyszerrel etetnének a nap 24 órájában. Nagyon is sokat köszönhetek neki, amit soha az életben nem fogok elfejteni és ami miatt nagyon hálás vagyok neki.
  -  Csak kérlek vigyázz! Egy ilyen kaliberű srác általában titkokat rejteget! Nem szeretném, ha most ő tenné tönkre az életed!
  -  Vigyázok majd, ne félts! - elmosolyodtam mire barátnőm átölelt.
  -  Nos, akkor szerintem meg is volnánk mindennel - elmosolyodott ő is és a szemembe nézett. - Köszönöm a csini ruhát, majd visszahozom holnap vagy holnap után kimosva - a szemeimet forgattam a hallottak után. Nem lenne muszáj kimosnia, én is szívesen megtenném pláne úgy, hogy csak egyszer volt rajta. - Nem is zavarlak tovább, készülődj csak a randidra! - kacsintott.
  -  Ez nem is randi! - felálltam mire ő is követte a példámat.
  -  Majd meglátjuk, kinek lesz igaza - utáltam, mikor így zárta le a témát. - Még látjuk egymást csajszi, légy jó! - Elköszönt, kikísértem az ajtón és integettem neki onnan. Megvártam amíg fehér Audiját már nem látom az utcán majd visszamentem a lakásomba.
 Miközben becsuktam az ajtót, azon töprengtem, vajon hogy alakul majd az este. Elképzelni sem tudom, mit hoz majd a 8 óra, de reménykedni tudok benne, hogy nem fogjuk kínosan érezni magunkat. Elhatároztam magam, hogy nem fogom megemlíteni Jake-nek egyből azt, hogyan veszítettem el a családom és ha kell, elterelem majd a szót a témáról hiszen nem igen fogja őt ez a téma érdekelni és mindezek mellett alaposan le is húzná a hangulatot, amit én aztán végképp nem szeretnék.
 Előkészítettem a vacsorához minden alapanyagot és gyorsan feltettem a levest is, hogy legalább az legyen kész, mire az új szomszédom átér. Habár még csak 6 körül járt az idő, szerettem mindig pontosan végezni mindennel, mert utána legalább nekem is jutott időm lezuhanyozni és rendbe szedni magam az estére.

 A hideg zuhany üdítően hatott tagjaimra, amiket már nem is nagyon éreztem. Olyan nagy csomók voltak a vállamban, hogy megmozdítani is alig bírtam őket, próbáltam ugyan kimasszírozni onnan, de nem sikerült és még jobban kezdett fájni. A víz csobogása az életem gyors változására emlékeztetett. Minden egyes csepp, ami a zuhanykabin aljára pottyant, egy régi emléket jelképezett, amiknek a felemlítése még nagyobb fájdalomba került a számomra, mint amilyen gyorsan érkeztek és váltogatták egymást a végtelenségig. Minden egyes lélegzetem, minden egyes pislogásom keserves kínt ébresztett bennem és könnyeim szépen lassan ugyan, de utat törtek maguknak. Nem akadályoztam meg őket, inkább hagytam, hogy a vízzel együtt a lefolyón át távozzanak. 

 Zokogásom hangja betöltötte az egész fürdőt s úgy éreztem, mintha nem lennék egyedül. Lehet, hogy csak a képzeletem játszott velem, de azért elhúztam a kabin üvegajtaját és elzártam a csapot. Mikor megbizonyosodtam róla, hogy nincs senki bent, újra megnyitottam és egy ideig csak álltam ott nagy zsibbadtságomban, mert másra egyenlőre nem is vágytam és volt még egy fél órám addig, míg Jake átér. 

 A törölköző nem messze volt tőlem - vagy legalábbis úgy emlékeztem, hogy a zuhany melletti kis akasztóra tettem, ami szorosan a csempe felett helyezkedett el. Akárhogy tapogattam, nem találtam meg, ezért inkább úgy döntöttem, kinézek, hátha megtalálom a földön. Amikor lepillantottam, tényleg ott találtam, de nem tudom, honnan, esett rá egy rózsaszirom. A házban már sehol sem tartottam, mert folyton anyámra emlékeztetett és nem szerettem volna állandóan az emlékek között élni. Ezért is nem értettem, hogy került oda az a szirom, de túl nagy figyelmet nem szenteltem neki.

 A törölközőt magamra csavartam és elindultam a csap felé, mert pont az mellett volt a fürdőszobaszekrény. Három, kihúzható fiókos részből állt alul, felül viszont csak egy-két polc volt, amiken különböző illatszerek és gyógyszerek sorakoztak. A hajszárító a kihúzható fiók egyikében volt. Előhalásztam egy hajkefével és elkezdtem szárítani a hajam, ami beletelt legalább 10-15 percbe. Miután teljesen száraz volt a hajam és befújtam egy hajvédő parfümmel, kimentem a szobámba keresni egy laza, de elegáns ruhát. Végül egy bézs színű, ujj nélküli póló mellett döntöttem és egy kék farmert húztam fel rá. Nem sokkal később, már kopogtak is az ajtón.

 Távolról hallottam csak ugyan a kopogást, de még így is hallatszott az egész lakásban. Egyedül voltam, így nem volt senki, aki miatt ne hallhattam volna meg. 

 Az ajtókilincs után nyúltam és szélesre tártam azt. Előttem Jake állt kezében egy üveg borral. Szürke póló volt rajta és fekete nadrágot viselt, ami még jobban hangsúlyozta, mennyire jól is néz ki. Végigmértem és elmosolyodtam kissé zavarom miatt. Reméltem, hogy ő nem jött erre rá. Lágy mosolya beterítette az egész arcát. 

  -  Gyere csak be! - Félreálltam az ajtóból és jeleztem, hogy menjen előre, ő azonban megállt előttem és az üveg bort a kezembe nyomta. 

  -  Ezt neked hoztam - mondta nyugodtan, megfontoltan. - Nem tudom szereted-e egyáltalán, de nem akartam csak úgy semmi nélkül jönni - előrenyújtotta az üveget és intett, hogy menjek előre. Úgy is tettem. Elindultam szépen a konyha felé, ami egybenyílt a nappalival, ahol a nagy fekete tv állt a kanapéval szemben.

  -  Köszi a bort - hálálkodtam és a felső polcról, ami elég magasan volt, leemeltem két borospoharat. Szüleimnek hála, tele voltam különböző alkalomhoz, italokhoz illő poharakkal és tányérokkal. Töltöttem bele egy kis bort és elindultam felé. - Tessék - átnyújtottam a poharat s a borosüveget a konyhapulton hagytam. 

  -  Köszi - mondta és egy ideig a bort nézegette, megszagolta és óvatosan megitta. Kicsit a borkóstolókra emlékeztetett, de ezt hangosan nem mondtam ki. 

  -  Üljünk le - mondtam és intettem, de még mielőtt én is elindulhattam volna, megtorpantam. - Vagy inkább rögtön a vacsival kezdjünk? - Jake megnyugtatóan mosolygott rám.

  -  Az ráér kicsit később is. Most amúgy sem vagyok annyira éhes - mondta és elindult felém. Kinyújtott kezébe belecsúsztattam az enyémet és a kanapékhoz sétáltunk ketten. A hosszabbra ültünk le, mind a kettőnknek egyik lába kicsit befelé fordítva, egymással szemben.

  -  Köszi, hogy megmentettél. Jackson... nos, eléggé rámenős fajta - hadartam és a kezem kezdtem el bámulni. 

  -  Azt észrevettem - erősítette meg az előbbi kijelentésemet. - Ha még egyszer ezt csinálja, szólj és lerendezem vele az egészet! - szemeiben láttam, hogy komolyan gondolja. Belekortyoltam a borba miközben vártam, hogy mondjon még valamit Jake. Úgy sejtettem, hogy szeretne még valamit mondani nekem az exemmel kapcsolatban csak nem tudja eldönteni, mit is pontosan. Megrázta a fejét és félmosolyra húzta a száját, ami sajnos elég hamar el is tűnt gyönyörű arcáról. - Ha gondolod szólok az egyik haveromnak, hogy nézze meg a kocsid. Még fizetned sem kéne - mondta és először furcsán néztem, miért pont ezt a témát hozta fel.

  -  Ó, köszi, de nem szükséges. Nem akarlak kihasználni... 

  -  Ugyan már, ez nem számít annak - kacsintott én meg újra lesütöttem a szememet. - Különben is sokkal tartozik az a srác, így legalább elkezdi a törlesztést - mondta egy vállrándítás kíséretében. Egyszerre kóstoltunk bele a borba és eltöprengtem azon, vajon mikor ittam utoljára ennyire finom bort és a végén arra a következtetésre jutottam, hogy még nem is volt alkalmam még csak bort is megkóstolni.

  - Ez nagyon finom. Többször kéne borozgatnom - állapítottam meg. Jake csak nevetett és helyeslően bólintott. 

 Nem tudom, meddig beszélgettünk, de már a bor kicsit megtette hatását. Szinte az egész üveget megittuk miközben a leghétköznapibb, de ugyanakkor a legunalmasabb témáról beszélgettünk, mint például, melyik színész is játszhatta a Múmiában a főszereplőt vagy éppen melyik együttes a kedvencünk. Teljesen elfelejtkeztem magamról és nem érdekelt különösebben, hogy egy kicsit be vagyok csiccsentve. Jól éreztem magam és ez volt a lényeg, csak kicsit akkor szomorkodtam, mikor Jake udvariasan elbúcsúzott és nyomott egy puszit a homlokomra. 

  -  Aludj jól, Kay! Most megyek, hagylak pihenni - mondta és elindult az ajtó felé. Én szép lassan felálltam és kértem, hogy várjon meg. Megfordult félúton, rám nézett és ezt válaszolta: - Nem kell kikísérned, maradj csak!
 Válaszára elszontyolodtam kicsit, de célomtól nem tudott eltántorítani. Akkor is odabotorkáltam s az ajtóban megállva figyeltem, ahogy a verandáról levezető lépcső felé veszi az irányt. Még mielőtt a lépcsőhöz érhetett volna, megfordult és egyenesen rám nézett úgy, mint eddig még soha senki. Tekintetében nem volt semmi gonoszság, csupán a vágy tűzét láttam. Mintha egy pillanatig megcsillant volna valami a szemében, de nem tudtam kivenni, mi is volt az. Éreztem, hogy valamit meg szeretne tenni, de még egy jó percig hezitált rajta. Miután eldöntötte mit akar, közelebb lépett hozzám és lágy puszit nyomott a homlokomra. Ajkai még egy kicsit elidőztek s mikor elvette onnan, mintha üresnek éreztem volna magam.
  -  Jó éjt, Kay! - hátrább lépett. Minden egyes mozdulatát árgus szemekkel követtem nyomon.
  -  Jó éjt, Jake! - válaszoltam miközben az ajtófélfának támaszkodtam. Figyeltem ahogy elsétál és csak akkor csuktam be az ajtót, mikor már a saját telkén volt. Arra gondoltam, úgysem lesz már semmi baja, nem mintha kéne félteni őt.
 Egy percig még a bezárt ajtónak támaszkodtam és próbáltam rájönni, mi a fene üthetett belém. Már régóta nem flörtöltem és még csak ilyen hamar sem engedtem egyetlen srácnak sem, hogy bejöjjön. Nem hívtam haza senkit sem, most meg az új szomszéddal borozgattam a kanapémon s az életem egy részébe be is avattam. Úgy éreztem magam, mint egy idióta ugyanakkor gyermeteg öröm járt át, mert végre jól éreztem magam. Az árnyoldala viszont ennek az, hogy a körém épült fal omladozni kezdett. Ami egészen eddig megvédett, most kezd leomlani és ha nem vigyázok, akkor nagyobb bajom is eshet annál, minthogy összetörik a szívem. Valami azt súgta, hogy Jake titkol előlem valamit, de nem tudom, mi lehet az és semmi jogom sincs hozzá, hogy megkérdezzem. Nem rég óta ismerem csak, de a megérzéseim mindig is jók voltak.
 Miközben az életem apró-cseprő részletein agyaltam, éppen a szobám felé tartottam. Mikor benyitottam a szobámba, égett a villany. Tudtam, hogy én biztosan nem kapcsoltam fel a lámpát, ugyanis utoljára még Jake megérkezése előtt voltam itt. Furának tartottam és nem véletlenül. Az ágyhoz közelebb érve, tisztán láttam a fehér ágyneműn a vörös rózsaszirmot, ami pont olyan volt, mint ami a fürdőmben volt. Felhúztam a szemöldököm, de nem törődtem vele többet. Az éjjeliszekrényre szórtam és készülődtem lefeküdni. Percekkel később már az ágyban feküdtem és elnyomott az álom.

 A lélegzetem kihagyott s nem tudtam hol vagyok. Körbefordultam, de a sötétség miatt nem láttam semmit sem. Kétségbeesetten tapogatóztam, hátha találok valamit, amivel fényt csinálhatok, szerencsétlenségemre semmit nem találtam. Körbeforgattam a fejem, amennyire csak tudtam majd egész testemmel a tengelyem körül forogtam. Elindultam előre, kezem folyamatosan valami falat keresett vagy akármit, amiről rájöhettem, hol is vagyok. Mivel nem találtam semmit, egyre inkább erősödött a bensőmben tomboló félelem érzete.
 Egyik pillanatról a másikra, egy fény gyúlt ki tőlem nem messze. Nem sokáig ugyan, de ebből arra  a következtetésre jutottam, hogy egy nagy és üres területen vagyok. A fények ezután egyre többször és egyre erősebben jelentek meg s egy emberi alakot kezdtek formázni, méghozzá nem is akárkiét. Először még bántotta a szemem, de később már hozzászoktam és meglepődtem, ki állt meg előttem.
  -  Az enyém leszel! - suttogta Jake miközben már olyan közel került hozzám, hogy akár át is ölelhettem volna. Lélegzete hűvös volt és valami furcsa, valami félelmetes morgás tört fel torkából, amitől futkosott a hátamon a hideg. Kisugárzása egy vadászéra emlékeztetett: rideg, ugyanakkor céltudatos és könyörtelen. Volt valami a szemével. Valami nem stimmelt vele, ugyanis az írisze is teljesen fekete volt, aminek elvileg fehérnek kellett volna maradnia.
 Léptem egyet hátra, hogy menekülni próbáljak, mire a keze az enyém után nyúlt. Körmei a bőrömbe vágtak, de nem volt időm védekezni. Közelebb húzott magához és a fülembe súgta, hogyha meg is próbálnék elszabadulni, akkor is ugyanarra a sorsra jutnék. A lélegzetem elakadt és csak néztem ki a fejemből egészen addig, amíg egy fekete köd fojtogatni nem kezdett.