2015. június 23., kedd

3. fejezet

Sziasztok drágák!

 A mai napon felkerült a legújabb, vagyis a harmadik rész is. Remélem tetszeni fog mindenkinek és írtok egy-két gondolatot a fejezet végére! Jó olvasást kívánok mindenkinek! 

Puszi, 
Alice.

 Úgy gondolom, a legtöbb ember, akit nagy veszteség, akit igazán hatalmas tragédia ér életében, keresztúthoz érkezik. Talán nem azonnal, de amikor a sokk elmúlik, akkor mindenképpen; lehet, hogy hónapokkal, lehet, hogy évekkel később. Ekkor a tapasztalataik hatására vagy többé válnak, mint amik addig voltak, vagy összemennek.
Stephen King

 A fejem csak úgy lüktetett. A sötétség még az álmom után is felkavaróan hatott rám s az, hogy Jake is szerepelt az álmomban, csak még inkább felzaklatott. Ezernyi kérdés fogalmazódott meg bennem, de egyikre sem tudtam volna válaszolni. Minél jobban erőlködtem azon, hogy választ találhassak akárcsak az egyikre is, annál nehezebben jöttek az ötletek. A másik dolog, ami igazán megzavart az a szeme volt. Teljesen fekete volt és ha ez nem lett volna elég, ő volt a fényforrásom is egyben azon a nagy és tágas helyen. Hiába elemezem is, nem találok rá választ. 
 A szobámba besütött nap fénye bántotta a szememet és nem tudtam eltakarni előle sehogy sem. Nem akartam felébredni, mert igazán kényelmes volt így aludni. Hunyorítottam eleinte, hogy lássak is valamit majd egy nagy ásítás kíséretében aztán sikerült rákényszerítenem magam, hogy a plafont bámuljam s hogy meg is mozdítsam az egyik lábam, hogy leszálljak az ágyról. Meg kell hagyni nehezebben ment, mint gondoltam volna. 
 A fejfájást a tegnap esti borra fogtam, amiből szerintem már semmi sem maradt vagy ha mégis, akkor sem túl sok. Emlékszek az egész estére, de mégsem tudom elhinni. Nagyon nyílt voltam, közlékeny csakúgy, mint azelőtt. Mi történt velem? Mi változott meg? És ami a legfontosabb: miért pont most? Elkezdődött a nyár, minden tökéletesen unalmasnak indult, egy srác sem jöhetett képbe. Ezt a nyarat csakis a munkának akartam szentelni, de nem így alakult. Ahogy megláttam Jake-et, valahogy éreztem, hogy nincs minden rendben vele. Annyira normális volt, kedves velem és mintha már régről ismert volna. Megráztam a fejemet az utolsó gondolatra, mert tudom, hogy az teljesen képtelenség. Ezelőtt még egyszer sem találkoztunk, biztosan csak jó szomszéd akar lenni.
 Miközben a fürdőbe sétáltam egy kicsit felfrissíteni magam, elgondolkodtam, mit kéne a mai nap folyamán még csinálnom. Kezdetnek talán nem lenne rossz ötlet, ha kivinném a szemetet a konyhából. Már majdnem tele van a kuka, elkelne már. Egy kék rövid farmert kaptam magamra és egy egyszerű fehér felsőt, amiben feltehetőleg nem fogok majd megsülni. Felhúztam gyorsan a papucsomat és már mentem is a bejárati ajtó felé. Bal kezemben volt a szemeteszsák, jobbal meg éppen a kulcsot kerestem. Mire megtaláltam, már magamban káromkodtam egyet, hogy miért nem szedem le a bejárati ajtó kulcsát, mert már annyi van rajta, hogy egy órába telik megtalálni azt, amelyik éppen kell.
 Kiléptem a verandára és behúztam magam mögött a barnára festett, üveggel ellátott ajtót s elindultam a lépcső felé. Mivel még félig álmos voltam, ásítottam egyet és nyugtáztam magamban, hogy egy újabb nap kezdődik. Hálát adtam az égnek, hogy ma délutánra voltam beosztva és csak egy rövidke műszakot kaptam. Mikor a szemetet a nagy, fekete kukába öntöttem, önkéntelenül is Jake háza felé pillantottam, ahol most egy eddig ismeretlen férfival találkozott. Nem hallgatóztam ugyan, de akaratlanul is felfigyeltem rájuk, akkora hangerővel vitatkoztak valamin. Nem akartam belepofátlankodni vagy közbeszólni, ezért is inkább úgy döntöttem, hogy gyors léptekkel a bejárati ajtó felé veszem az irányt és úgy teszek, mintha az előző jelenetet észre sem vettem volna.
 Miután már a biztonságot nyújtó és oly sok emléket őrző házamba beértem és elraktam a kukát a helyére és nekiálltam összekészíteni a reggelimet, de sajnos ez is félbemaradt, mikor barátnőm, Leah megjelent s őrült tempóval kopogott az ajtón. Lezártam a gázt és elindultam kinyitni az ajtót. Barátnőm már tűkön ülve várta, hogy beengedjem.
  -  Szia, Leah! Hogy sikerült a tegnap estéd? - kérdeztem és megpróbáltam összpontosítani.
  -  Szia, csini csajszi! Jó volt nagyon... éppen egy igen rossz fejfájással küszködök! - mondta és elnevettem magam. El tudtam képzelni, mennyire jó lehetett, ha ilyen ramatyul néz ki. A ruha jobb kezében volt. - Bocsi, hogy így adom vissza, de közben Tom el akar vinni holnap hajókázni, egész hétre betáblázott az a nyavalyás - megrázta a fejét és a szemeit forgatta. Nem bírtam tovább, elnevettem magam. - Na, mindegy is. Csak nem akartam, hogy elfelejtsem visszaadni ezt a dögös kis rucit - intettem, hogy jöjjön a konyhába és hogy a ruhát nyugodtan dobja le a kanapéra. - Na és veled mi újság? Milyen volt a tegnap este?
  -  Jó volt, sokat beszélgettünk - próbáltam rövidre fogni a témát.
  -  Csak ennyit akarsz mondani? - szemei nagyra nyitva rám meredtek és várták a részleteket. Ekkor észrevette a konyhapulton magányosan álló borosüveget, amiben már alig maradt egy-két korty. - Hmm... ezek szerint tényleg jól mulattál - kuncogott.
  -  Hé, fogd már be! Nehogy azt hidd, hogy egyből ágyba is bújtam vele! - Szemeimet forgatva fordultam vissza a mikróhoz és a reggeli kávémat raktam be, de még mielőtt elindítottam volna, azért megkérdeztem, hogy kér-e ő is.
  -  Köszi, de most kihagynám - világosított fel.
  -  Okés - beállítottam a mikrót 20 másodpercre és vártam, mikor vehetem már ki. Közben eszembe jutott az álmom és elgondolkodva bámultam ki a fejemből. Mikor végre leállt a mikró, kivettem a kávém és beleszürcsöltem. Nem volt sem túl forró, sem túl hideg. Pont olyan volt, ahogy szeretem. A kávé illata kitisztította a fejem kissé és megráztam. Mikor azonban Leah megkérdezte, hogy figyelek-e rá, ezt válaszoltam: - Igen, persze... csak elgondolkodtam - hadartam és ránéztem.
  -  Akkor mit kérdeztem? - a konyhában a hangulat hirtelen komorrá változott. Kissé kínosan éreztem magamat amiatt, mert nem figyeltem legjobb barátnőm előbb feltett kérdésére. - Kayden Harper, lennél szíves elmondani, mi nyomaszt ennyire? - nézett rám nagy szemekkel. Tudtam, hogy nem akar bántani, csak törődik velem, ezért is szeretné tudni, mi nyomja a vállamat. Vettem egy nagy levegőt és a kávés poharamat leraktam magam mellé a pultra.
  -  Volt egy furcsa álmom ma reggel - hirtelen a kezem eléggé érdekesnek bizonyult, azt tanulmányoztam egy ideig. - Kicsit megijesztett, de már túltettem magam rajta.
  -  Miféle álom?
  -  Nekem rémálomnak tűnt, de nem tudom... nagyon fura volt. És nem tudom miért de Jake szerepelt benne - mondtam és elmeséltem neki az elejétől a végéig. Ő türelmesen hallgatott engem, nem szólt közbe.
  -  Biztos, hogy csak ez bánt? - bólintottam mire ő közelebb lépett s kezeit a vállamra tette. - Ha valami aggaszt, nyugodtan mondd csak el nekem! Tudod, hogy mindig melletted voltam és leszek is! Megbízhatsz bennem...
  -  Igen, tudom és köszönöm - vágtam a szavába. - Te vagy az egyetlen, akinek mindent elmondhatok - ezt így is gondoltam. Nem egyszer megesett, hogy az ő vállán sírtam ki magam, amikor valaki megbántott vagy éppen valami szörnyűség történt velem. Ő soha nem ítélkezett, komolyan elmondta a véleményét és ha kellett, észhez is térített, ami miatt hálás is voltam neki.
  -  Most viszont már mennem kell. Még egy-két helyre be kéne ugranom - mondta és úgy éreztem, nem szívesen hagyna egyedül.
  -  Rendben, menjél csak - mondtam és újra ittam 1 kortyot a kávémból. Kikísértem Leah-t az utcán parkoló kocsijához és elköszönten tőle. A kávém még mindig a kezemben volt mikor már indultam volna befejezni a reggeli főzőcskézést.
 Mikor azonban újra Jake háza felé pillantottam, észrevettem, hogy az idegen éppen a felhajtón parkoló, fekete színű kocsi felé veszi az irányt. Nem néz vissza az ajtóban álldogáló Jake-re, inkább bevágja maga mögött az ajtót és amilyen gyorsan csak teheti elhajt a környékünkről. Szinte észre sem vettem, mikor Jake integetett nekem és elindult felém.
  -  Szia, Kay! - köszönt. - Mikorra kell menned dolgozni?
  -  Ma délutános vagyok, elég ha 2-re odaérek - válaszoltam és elmosolyodtam.
  -  Oké, addigra pont visszaérek. Majd szólj ha indulni szeretnél és elviszlek - ajánlotta fel, bár nekem inkább kijelentésnek tűnt...
  -  Nem kell igazán - hadartam. - Biztos akad jobb dolgod is... - ekkor befejeztem, mert kicsit furcsán nézett rám.
  -  Semmi fontos elintéznivalóm nincs - mondta és megköszörülte a torkát. - Át akartam ugrani hozzád ma, mert beszéltem az egyik haverommal. Azt mondta, hogy holnap átugrik majd és megbütyköli az autódat - mondta.
  -  Köszönöm Jake, igazán nem kellett volna. Kerestem volna egy szerelőt, nem kellett volna fáradoznod ezzel is - mondtam. - Már úgy is megmentetted az életemet kétszer is, úgy érzem valamit nekem is kéne tennem.
  -  Hmm... most hogy mondod! - olyan mosolyt villantott rám, ami rosszat sejtetett. Mintha valami apró kis csínyt készülne elkövetni ellenem. - Pénteken az egyik barátom egy házibulit rendez és még nincs partnerem. Esetleg eljöhetnél velem, hogy ne érezzem egyedül magam - mivel magasabb volt nálam, majdnem hogy fel kellett néznem rá, hogy a szemébe pillanthassak, amiben mintha valami furcsa fény gyúlt volna.
 Eleinte nem akartam elfogadni az ajánlatát, de rövid idő alatt átgondoltam és végül beleegyeztem. Ő elmosolyodott és mintha örömtáncot járt volna. Miközben elkísért az ajtóig, éreztem, hogy most nagy örömöt okoztam neki és lehet, hogy valami nagy őrültséget fogok ezzel elkövetni. Próbáltam magam meggyőzni ennek az ellenkezőjéről, de nem igen tudtam.
 Becsuktam magam mögött az ajtót és figyeltem ahogy Jake átvág a füvön és bemegy a lakásába. Furcsa érzésem támadt eközben, mintha valaki figyelt volna, de mikor megfordultam, már nem láttam senkit sem viszont egy újabb rózsaszirom hevert ezúttal a cipős szekrényen, rögtön a szüleim képe előtt. Elvettem a szirmot és azon kezdtem el gondolkodni, hogy vajon ki rakhatta oda, mert biztosan tudtam, hogy nem én voltam az és Jake sem lehetett. Egyre jobban kezdett aggasztani ez a rózsaszirom dolog. Hirtelen a semmiből került elő és ki tudja miért rakták oda.
 Megráztam a fejemet és próbáltam elűzni az olyan gondolatokat, amik egyre jobban aggasztottak és amik miatt később biztosan fejfájásom lenne, de nem ment. Sőt, még fokozódott is - szinte magam előtt láttam azt a percet, mikor a furgon ajtaját kirúgtam és a semmi közepén találtam magam. A ruháim a szüleim és saját véremben áztak s a kezem összekötve magam mögött egyre jobban fájt. Nem tudtam megszólalni sem, mert a szám be volt ragasztva. Csak álltam egy helyben és bámultam ki a fejemből. A semmi közepén álltam egy benzinkúton ahol a halott emberek tetemei vettek körbe.

4 megjegyzés

  1. Drága Alice!

    Itt is vagyok, jöttem olvasni az új fejezetet, és ismételten remek részt hoztál össze! Az elején mintha magam előtt láttam volna, hogy Kayden próbálja megfejteni különös álmát, remekül leírtad, mi megy végbe a fejében. Leah is szimpatikus, a legjobb és egyetlen barátnő, aki megértő és bármit el lehet neki mondani.
    A rózsaszirmos dolog a végén kezdte felkelteni az érdeklődésemet és elgondolkodtam, vajon mi jelentősége lehet annak, illetve hogy ki tette oda, amikor az előbb még Jake-kel beszélgetett a lány. Kíváncsian várom, hogy választ kapjak ezekre a furcsaságokra a későbbiekben!

    Puszi, Arika

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Arika!

      Már nagyon vártam, hogy elolvashassam, mit gondolsz az új részről pedig nem is olyan régen raktam fel. Ezek szerint akkor egész jól leírtam azt a jelenetet. :)
      A rózsaszirmos dologra pedig majd fény derül egy kis idő múlva. Nagyjából még 4 fejezet múlva. :)

      Puszi, Alice.

      Törlés
    2. Drága Alice!

      Igen, ismét elnyerte a tetszésemet. :) Akkor már annyira sokat nem kell rá várni, de igyekszem türelmesnek lenni!

      Puszi, Arika

      Törlés
    3. Drága Arika!

      Már nem kell, de a rózsa csak a kezdet. Ennél többet tényleg nem árulok el már. :)

      Puszi, Alice.

      Törlés